Hetven bibliai nőalak tűzzománcképe és története - Könyv
Megvásárolható egyes könyvesboltokban vagy megrendelhető a Kálvin Kiadótól: Bibliai szövegrészlet, válogatás: Hetven bibliai nőalak tűzzománc képe és története
Előszó
„Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.”
(Zsoltárok 103:2)
E könyvnek az elkészítését hála és szeretet indította és vezette. A válogatott bibliai szereplőket úgy formáltam meg, ahogyan a szívemben megrajzolódtak, talán úgy, ahogyan a zene is születik.
Több képen a nőalak nevének jelentését is fel lehet fedezni. A virágmotívumok a jellemük vagy az életük egy-egy lényeges mozzanatát jelölik. Bizonyos, hogy más volt a külsejük és a ruházatuk e messzi, távoli korból felidézett alakoknak, de nem is a testi mivoltuk a legfontosabb, hanem az, hogy milyen példát, tanulságokat, lelki örökséget hagytak maguk után. Mit cselekedtek, milyen döntéseket hoztak, és ezeknek milyen következményei lettek magukra, társaikra, utódaikra és a történelemre nézve? Betöltötték-e a Teremtőtől kapott küldetésüket, és megértették-e életük értelmét? Az élő Isten kegyelme és szeretete átformálta-e őket?
Akik igazán ismerték az Urat, békességük volt Vele, bíztak Benne teljes szívükből, figyeltek Rá, azoknak csendes, belső békességük és megelégedettségük volt nagyon nehéz helyzetekben is. Helyesen, jól tudtak cselekedni, dönteni. Az életük áldott volt, és áldást jelentettek és jelentenek, még ma is, sokak számára.
Mindegyik női szereplő mellett elolvashatjuk a rövid életrajzukat, ám egyes esetekben csak néhány mozzanatot emeltem ki. Régi idők valóságos történetei ezek, mégis közelinek érezzük őket magunkhoz, hiszen többé-kevésbé rólunk is szólnak. A körülmények egészen mások most, de az emberi szív, az emberi természet nem változott Ádám és Éva óta. Magunkra ismerhetünk ezekben az életekben, megláthatjuk a saját problémáinkat, fájdalmainkat és örömeinket is. Szembesülhetünk vétkeinkkel, hibáinkkal, mulasztásainkkal, melyek generációról generációra sokszor ismétlődnek, és mint egy tükörben, megláthatjuk bennük önmagunk szívét.
Az élettörténetek főszereplője azonban az eseményeket kézben tartó, bölcs és igazságos élő Isten, Akinek végtelen hatalma, szeretete és kegyelme szövi át az elbeszéléseket.
A tűzzománc képek leány- és asszonyalakjai között tizenkét bibliai fát és bokrot ábrázoló alkotás is található, egy kicsit kiegészítve, színesítve e sorozatot.
A könyvben idézett bibliai versek és nevek az 1990-ben megjelent, Károli Gáspár által fordított Bibliában találhatóak, a századforduló helyesírásával.
Három vers és néhány név kivétel, amelyek az 1975. évi újfordítású Biblia 2008-as javított kiadásából valók.
Szűcsné Novák Mária